A “Mutasd, ne csak mondd!” technika arra szolgál, hogy az olvasó ne csak a szerző összegzése, leírása alapján lássa az eseményeket, hanem, hogy akár a szereplő úgy ő maga tapasztalja meg, és élje át azokat a szavak, gondolatok, érzékek, érzelmek által.
A jeleneteink olyanok, mint a kifestő. Színezzük őket, ettől kelnek életre.

Például:
Miután Tom zsinórban hatodjára vesztett bátyja ellen a Fifa Footballban mindent elsöprő dühöt érzett. Mérgében a falhoz vágta a joystickot és kiviharzott a szobából.
Ez így elég száraz. (Akkor is, ha személy szerint én ennyiből is tökéletesen átérzem haragját.)
Próbáljuk meg másképp:
Tom reggel óta elszántan nyomogatta a joystickot, hogy legalább egy átkozott becsületgólt össze tudjon szedni. Bátyja felszabadultan nevetgél mellette, mert könnyűszerrel kicselezi öccse csatárait, aki ettől mindegyre vörösül és káromkodik, azt hangoztatva: “Szabálytalan! Megint csaltál!” De Chris magára sem veszi, csak élvezi a késő délutánba nyúló játékot.

A mutatástól a jelenetek élénkké, meggyőzővé válnak, de ennek ellenére óvatosan bánjunk vele, mert ebbe is belefáradhat az olvasó. Valamikor az egyszerű leírás, tájékoztatás is elég, talán, mert így lényegre törőbb, vagy pár oldallal ezelőtt már a mutatással kibontogattuk, hogy valaki miért csúnya, miért tehetséges, miért… stb. ;) Tehát ismét a képbe került az egyensúly-kérdés,

A következő oldalon sokkal jobban összefoglalták a szabály lényegét, és szemléltető példáik kisujjból lealázzák az enyémet, tehát szorgalmazom, hogy kattintsatok a linkre: ;)
http://jerz.setonhill.edu/writing/creative1/showing/
